Megújult a blog!

Kedves Olvasó!

Köszöntök mindenkit megújult Blogomon!

A korábban Ági konyhája néven megismert blogomat teljes egészében átalakítottam annak érdekében, hogy még érdekesebb és szerethetőbb legyen az oldal. A Csupa csuda konyhám már nem csak egy szokványos receptközlő oldal, hanem egy online gasztro magazin. Az elnevezést azzal érdemelte ki, hogy a recepteken túl érdekes és aktuális témákat tartalmaz az oldal.

Nézz körül Nálam, Jó kikapcsolódást kívánok!

2011. június 30., csütörtök

Céklafőzelék csirkével

Na ez a babaétel úgy rossz a felnőtt számára, ahogy van. Eredetileg nem is akartam feltenni ezt a receptet, de miután a kislányom jóízűen az összeset befalta, gondoltam, hátha más babák is szeretni fogják. A másik érv, amiért érdemes elkészíteni, hogy a cékla tele van rostokkal, amely segíti az emésztést és antioxidánsokkal, amely immunerősítő hatású. Viszont egy helyen olvastam, hogy csak 8 hónapos kortól ajánlott adni a céklát, máshol meg azt olvastam, hogy volt aki az első főzelékek egyikeként adta.
Tehát én azt mondom, hogy egy próbát megéri.


Hozzávalók:

1 közepes fej cékla
1 nagyobb burgonya
3 kocka csirkemell (a jégtartóban lefagyasztva, vagy frissen sütve ki amennyit akar)
1 csipet őrölt kömény

Így készül:

A céklát meghámozzuk és apró kockákra vágjuk, majd vízben elkezdjük főzni. A krumplit is meghámozzuk, apró kockákra vágjuk és amikor a cékla már majdnem megfőtt akkor adom hozzá a krumplit és egy csipet köményt. Ha minden elkészült a megpuhult céklát és a krumplit turmixgépbe teszem és egy pici sóval összeturmixolom. A pépet egy tálba öntöm és a csirkemellet belekeverem, megvárom míg felolvad és pár percig forralom. Ezt követően ismételten összeturmixolom és kész is.

A cékla elég lassan fő meg, ezért érdemes már reggel feltenni főni, vagy előző nap elkészíteni.
Előkét mindenképpen használjunk, mert a cékla babamosószerrel nem jön ki a ruhából.

2011. június 27., hétfő

Rustichella szendvics

PIADANA:

Aki járt már Olaszországban tudja, hogy szinte minden olasz bárban megtalálható ez a kenyér. A piadana gyakorlatilag egy kelesztés nélküli kenyér, amelyet kedvünk szerint tölthetünk. Elkészítése nagyon egyszerű és a végeredmény fantasztikus. A férjemmel tegnap valami könnyű, de laktató vacsorára vágytunk és ekkor ötlött belém, hogy találkoztam valamikor egy ilyen recepttel. Megkerestem és íme az eredmény:


Hozzávalók 6 db lepényhez:

60 dkg liszt
15 dkg margarin
1 mk. szódabikarbóna vagy sütőpor
1+1/4 teáskanál só
langyos víz

Így készül:

A lepény hozzávalóit összegyúrjuk annyi langyos vízzel, hogy kemény tésztát kapjunk. 30 percig hagyjuk pihenni. Ezt követően 6 db kisgombócot formázunk és 1-2 mm vastag kb. kistányér nagyságú korongot gyúrunk. A lepények mindkét oldalát teflonserpenyőben, zsiradék nélkül kb 1,5-1,5 percig sütjük.
Az így kapott piadana-t tetszés szerint tölthetjük.

Én úgy tudom, hogy az eredeti rustichella szendvics tölteléke sonka, ruccola, mozzarella és paradicsom. 
Mi a mozzarella helyett camembert-rel készítettük és majonézt is adtam hozzá.

Az eredeti recept szerint a margarin helyett sertészsírral készül, de mivel én egyáltalán nem használok zsírt, margarinnal helyettesítettem és így is nagyon finom lett.

Aki csak teheti próbálja ki, mert megéri!

Jó étvágyat hozzá! 

2011. június 24., péntek

Majonéz és tartármártás házilag


Majonéz:

A jó majonéz titka, hogy a két alapvető alapanyag, a tojás és az olaj egyforma hőmérsékletű legyen, amikor elkezdjük kikeverni a majonézt. Ennek érdekében érdemes az elkészítés előtt legalább egy órával kivenni a hűtőből a hozzávalókat. Így biztos a siker!

250 g majonézhez:

Hozzávalók:

2 tojássárgája
1 csipet só és porcukor
2 ek. citromlé
2 dl napraforgó- vagy olívaolaj

Így készül:

A tojások sárgáját a sóval és a citromlével elkezdjük keverni. Lassan, cseppenként adagoljuk hozzá az olajat. (Ha nem kézi, hanem elektromos habverőt használunk, csak alacsony fokozaton, türelmesen kell keverni.) Amikor már krémszerű állagúvá válik, de még mindig híg, akkor kezdhetjük vékony sugárban, folyamatosan csurgatni az olaj fennmaradó részét. Addig keverjük, amíg kemény krémet kapunk. Ekkor elkészült a mi saját, házi majonézünk.

Vigyázat! - a majonéz nyers tojást tartalmaz, ezért kizárólag megbízható forrásból származó tojásokat használjunk, legjobb a piaci, házi tojás. A tojást mindig mossuk meg mielőtt felhasználnánk és a hűtőbe is megmosva tegyük. Ez azonban ne rettentsen senkit vissza az igazi házi majonéz készítésétől, mert összehasonlíthatatlan a boltokban kapható tubusos majonézzel.
Fogyókúrázóknak viszont nem ajánlatos, mert megkerestem: 100 grammja 410 kca/1714 kJ tartalmaz. Na de inkább ezzel vétkezzünk, mint sem cukros üdítőket iszogatva.

Tartármártás:

Hozzávalók:

100 g majonéz
1 kk. mustár
1/2 dl tejszín
1 kk. citromlé
1 mk. porcukor
fehérbors és só

Így készül:

A hozzávalókat kézi habverővel simára keverjük. Aki szeretné 1/2 dl száraz fehérborral megbolondíthatja.
Zöldségek, saláták, halak nagyszerű kiegészítője.

2011. június 23., csütörtök

Répafőzelék szárzellerrel


Hozzávalók:

2 nagyobb sárgarépa
2 kisebb fehérrépa
1 közepes krumpli
1 szál szárzeller

Így készül:

A megtisztított és egyformára szeletelt (azért, hogy egyszerre puhuljanak meg) zöldségeket kevés vízben megpárolom és a főzőlét leöntve egy csipet jódozott tengeri sóval összeturmixolom.

Ez a mennyiség a 6 hónapos kislányom egyszeri adagja. Akinek nagyobb, vagy kimondottan jó étvágyú a babája értelemszerűen több répából készítse. A baba adagját szerintem mindenkinek saját maga kell kiismernie, ezért a bébiételeim hozzávalóinak arányát mindenki a saját babájához mérten adagolja. Az én kislányom is meglehetősen szeret enni, főleg, ha paradicsomról van szó, ezért ezek az adagok talán minden 6 hónapos csecsemőnek elég.

Jó étvágyat a babának!

Töltött batyuk

Ezt az ételt valamilyen leves után szoktam elkészíteni és mivel kiadós mennyiségű és laktató, másnap reggelire is marad (persze függ attól, hogy hány tagú család részére készíti az ember).




Hozzávalók (kb 15 darabhoz):

1 kg liszt
5 dl tej
1/2 kocka élesztő
12 dkg olvasztott margarin
1 ek cukor
1 tojás
két kk só

Töltelék:

Juhtúrós változat:

40 dkg juhtúró
1 marék kapor vagy petrezselyem

Fűszervajas változat:

40 dkg fűszervaj ízlés szerint (zöldfűszeres)
7 szelet füstölt sonka
15 szelet sajt

Így készül:

Az élesztőt a langyos tejben a szokásos módon felfuttatjuk (a tejet langyosra melegítjük, belemorzsoljuk az élesztőt és 1 ek cukorral simára keverjük. A tetejét 1 ek liszttel megszórjuk és kb 20 percre meleg helyre tesszük.)
Miután az élesztőt megfuttattuk, a tészta többi hozzávalójával összegyúrjuk, majd letakarva meleg helyre téve kb 15-20 percig kelesztjük, amíg a duplájára nő.
Ezalatt a tölteléket előkészítjük:
A túrós változathoz a kaprot megmossuk és apróra szeljük és a juhtúróval összekeverjük.
A fűszervajas változathoz a vajat kikeverjük, hogy kenhető legyen, a sonkákat elfelezzük.

Ha a tészta megkelt kinyújtjuk kb ujjnyi vastagra és kb 15 darab téglalapot vagy négyzetet vágunk ki belőle (ahogy kijön).
A tészták felét megkenjük a kapros túróval, vagy a fűszervajjal. A fűszervajas változatnál 1-1 szelet sonkát és sajtot helyezünk a megvajazott tésztákra.
Ezt követően a tészták másik felét ráhajtjuk a töltelékre és a szélét jól összenyomkodjuk.
Az így elkészült batyukat egy ujjnyi magasságú olajban aranybarnára sütjük közepes lángon.

Zellerkrémleves



Hozzávalók:

1 csomag szárzeller (kb: 30-40 dkg)
1 közepes vöröshagyma
50 dkg szétfövő burgonya
2 dl tejszín (Milli, Parmalat)
1 csipet őrölt szerecsendió
10 merőkanál húsleves alaplé (kockából is lehet)
25 dkg bacon szalonna
bors

Így készül:

A szárzellert alaposan megmossuk és egy cm vastag karikákra szeljük.
A burgonyát meghámozzuk és felkockázzuk, megmossuk.
A hagymát a héjától megszabadítjuk és apróra vágjuk, majd kevés olajon üvegesre pirítjuk.
Miután a hagyma megpuhult hozzáadjuk a zellert és a burgonyát. Pár percig tovább pirítjuk, szerecsendióval ízesítjük.
Ezt követően felöntjük az alaplével (ha nincs alaplénk, akkor 10 merőkanál vízzel felöntjük és 2 db tyúkhúsleves kockát dobunk bele).
Ízlés szerint borsózzuk.
Ha a zöldségek megpuhultak, az egészet összeturmixoljuk, felöntjük tejszínnel és összeforraljuk.
Ha a tejszín darabos lesz a levesben, akkor turmixoljuk ismét simára.
A szalonnát nagyobb darabokra vágjuk és megpirítjuk.
A levest tányérokba merjük és a sült szalonnával megszórjuk. Igény szerint pirított kenyeret adhatunk mellé.

Jó étvágyat!

2011. június 21., kedd

Sajtos csirkemell bacon köntösben


Hozzávalók (4 személyre):

2 db csirkemellfilé (vagy egy dupla)
2 db tojás
2 ek liszt
5 ek tejföl
kis petrezselyem (elhagyható)
20 dkg trappista vagy ementáli sajt
kb 12 szelet bacon
1 őzgerincforma

Így készül:

Az őzgerincformát kivajazzuk és zsemlemorzsával beszórjuk, majd a szalonna szeletekkel kibéleljük úgy, hogy a végük kilógjon.

A megtisztított húst felkockázzuk, sózzuk és borsózzuk ízlés szerint.
A sajtot lereszeljük és a tejföllel, tojásokkal, petrezselyemmel,  csipet sóval valamint a liszttel elkeverjük.
A masszába belekeverjük a csirkemellet és az egészet az előkészített őzgerincformába öntjük.
180 fokon kb 40-45 percig sütjük.

Ez a recept az általam leggyakrabban készített és legkedveltebb ételek egyike. Erre a receptre is a no salty oldalán akadtam rá és nyomban kipróbáltam. A kislányom keresztelőjén is elkészítettem, mivel nincs vele túl sok macera és aki csak kóstolta, mindenkinek ízlett.



Zöldséges változat:

A csirkemell helyett előre megfőzött spárgát  vagy brokkolit is használhatunk. Az elkészítés ugyanaz, mint a csirkés változat, csak kevesebb ideig kb. 20 percig elég sütni.

Köretnek szinte bármi tálalható, nyáron legjobb a grillezett zöldség.


Jó étvágyat hozzá!

2011. június 19., vasárnap

Finomfőzelék brokkolival




Hozzávalók:

2 db sárgarépa
1 db fehérrépa
1 db krumpli
2 fej brokkoli
1 kis marék petrezselyem

Így készül:

A zöldségeket alaposan megmossuk, meghámozzuk, felszeleteljük és kevés vízben vagy párolóedényben puhára főzzük. A répákat kell először feltenni és amikor félig kész, akkor jöhet hozzá a felkockázott krumpli, a petrezselyem és legvégül a brokkoli. Ha teljesen puhára főtt kivesszük a vízből és egy csipet sóval (elhagyható) összeturmixoljuk. Pár szem köménymagot szoktam belefőzni, hogy biztosan ne fájjon a kislányom hasa  a brokkolitól és finom ízt ad a főzeléknek. 

Én ezeket a főzelékeket a 6 hónapos kisbabámnak adom. Aki mereven ragaszkodik a babáknak ajánlott táplálék táblázathoz az 6 hónapos babánál kihagyhatja a brokkolit.

Jó étvágyat a babának!

2011. június 16., csütörtök

Cukorborsó leves csipetkével

Itt van a friss, zsenge cukorborsó ideje! Mikor, ha nem ilyenkor érdemes levest készíteni belőle. A férjem szerint a cukorborsó leves kizárólag csipetkével az igazi, ezért ilyenkor hiába a sok macera - csipetkével kell csinálni. Nem tagadom igaza van, vannak levesek (pl.: gulyásleves, gombaleves), amelyek elképzelhetetlenek csipetke nélkül. Persze, aki nem akar ezzel bíbelődni nyugodtan helyettesítheti cérnametélttel, vagy bármilyen más levesbetéttel. Csipkedet  a boltokban is kapható száraztésztaként, viszont ezzel vigyázni kell, mivel a főzési ideje jóval hosszabb a házi csipetke főzési idejénél. Vigyázzunk, hogyha túl későn rakjuk a levesbe, mialatt az megpuhul, a zöldségek teljesen szétfőhetnek. Érdemes elolvasni a tészta főzési idejét, hogy így véletlenül se járjunk.

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma
2 nagyobb sárgarépa
1 nagyobb fehérrépa
1 csomó petrezselyem
cukorborsó ízlés szerint
1 tojás
kb. 10 dkg liszt

Így készül:

A hagymár apróra vágom, a répákat felkarikázom és a petrezselyemmel, valamint a cukorborsóval együtt alaposan megmosom.
Az apróra vágott hagymát üvegesre pirítom, majd rádobom a répákat, a cukorborsót és 2 ek pirospaprikával pár percig, takarék lángon tovább pirítom.
Ezt követően felöntöm annyi vízzel, hogy picit hígabb legyen, mint amilyen sűrűre szeretném főzni, mivel főzés közben a víz párolog. Ízlés szerint sózom, borsózom és ételízesítővel fűszerezem. lassú tűzön főzöm, hogy az ízek összeérjenek, közben kóstolgatom. Addig kell főzni, amíg a zöldségek megpuhulnak.



A csipetkéhez az egy tojást kb 10 dkg liszttel (ez a tojás méretétől is függ) és két csipet sóval összegyúrom, majd az összeállt tésztából apró golyócskákat csipkedek. Kevés liszttel megszóróm, hogy ne ragadjon össze. Érdemes a kezünket is lisztezni, hogy ne ragadjon, így könnyebben és gyorsabban kicsipkedjük a tésztát. A csipkedettet akkor kell a levesbe önteni, ha a zöldségek már megpuhultak. Felforralom és addig főzöm, amíg a golyócskák feljönnek a levesben.

Jó étvágyat!

Zöld pesto spagettivel

A zöld pesto alapja a friss bazsalikom. A bazsalikom kellemes illatú, pikáns ízű fűszernövény, amelynek felhasználása igen sokoldalú. Számomra a leggyakrabban alkalmazott fűszerek egyike. Véleményem szerint aki megszokta és megszerette az ízét, az később már ragaszkodni fog hozzá. A szárított változata mindenki számára elérhető, de érdemes otthon egy balkonládában termeszteni.
A pestot azoknak ajánlom, akik már megszerették a bazsalikom ízét, mert igen intenzív ízvilágot kölcsönöz az ételnek. Előnye, hogy pillanatok alatt elkészül és még egy finom desszertre is marad idő.

Hozzávalók (2 személyre):

1 nagy csokor bazsalikom (kb 30-35 levél)
5 dkg fenyőmag vagy mandula
3 gerezd fokhagyma
1 dl olaj
10 dkg parmezán sajt
1/2 csomag spagetti
csirkemell vagy füstölt szalonna

Így készül:

A a bazsalikom leveleit megmossuk és mandulával, olajjal, fokhagymával és a sajt felével összeturmixoljuk és ízlés szerint sózzuk, borsózzuk. A spagettit forrásban lévő vízben kifőzzük. A csirkemellet vagy szalonnát megpirítjuk és a pestos spagetti mellé tálaljuk. A pestos tésztát mindenki ízlése szerint megszórhatja a maradék parmezánnal.

Jó étvágyat!

2011. június 14., kedd

Vaníliás csiga

Nem kell konyhatündérnek lenni ahhoz, hogy otthon könnyedén elkészítsünk egy finom házi péksüteményt. Ezek a csigák nagyon finomak és egyáltalán nem nehéz elkészíteni. Igaz, nem időtakarékos és elég sok vele a macera, főleg, ha saját kézzel dagasztjuk a tésztát, de a végeredményt szemelőt tartva igazán megéri. Én este szoktam elkészíteni, így másnap reggelire egycsapásra elfogy.


Hozzávalók:

Tésztához:

40 dkg liszt
2 ek cukor
3 tojássárgája
5 dkg olvasztott margarin
2 dl tej
2 csipet só
1 kocka élesztő

Töltelék:

25 dkg margarin
10 dkg kristálycukor
2 csomag Bourbon vaníliás cukor
1 tk vanília aroma
Öntés:

2 dl tej
1 ek cukor
2 csomag bourbun vaníliás cukor
1 tk vanília aroma

Így készül:

Az élesztőt felfuttatjuk (2 dl langyos tejben elkeverem a belemorzsolt élesztőt és a cukrot, a tetejét megszórom 1 ek liszttel és 20 percre meleg helyre teszem. Ekkor az élesztő felfut). A felfuttatott élesztőt hozzáöntjük a tészta többi alapanyagához és dagasztjuk (kenyérsütő dagasztó fokozata tökéletesen megcsinálja helyettünk). A tésztát addig pihentetjük, amíg duplájára nő. Ezalatt kikeverjük a krémet az alapanyagokból. A megkelt tésztát kinyújtjuk kb. ujjnyi vastagra és a vaníliás krémmel megkenjük. Ezt követően feltekerjük és tetszés szerinti vastagságúra szeleteljük. Kivajazott tepsire helyezzük a csigákat és további 15-20 percig meleg helyen kelesztjük (a csigákat egy ujjnyi távolságra rakjuk egymástól, mert a kelés során megnő), majd 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg a tészta kissé barnára sül. A sülés közben 3-szor meglocsoljuk a csigákat a cukros tejjel. (Vigyázat a lefolyt cukros tej parametrizálódik a csigák alatt és könnyen megéghet, ezért csak akkor kezdjük el az öntözést, ha már félig megsült a sütemény.

2011. június 12., vasárnap

Bundáskenyér Ági módra


Hozzávalók (4 db):

8 db szeletelt kenyér
2 db tojás
1 csomag mozzarella vagy 4 szelet bármilyen másik sajt
4 szelet Fekete erdei sonka (Lidlben kapható)

Így készül:

A kenyerek héját levágjuk és 4 szelet kenyér szélét belemártjuk a tojásba. A tojásos kenyerekre 1-1 szelet mozzarellát és sonkát helyezünk, majd a maradék kenyerekkel egyenként összetapasztjuk. A töltött kenyereket jól nyomkodjuk össze, hogy a sütésnél a sajt ne folyjék ki. Ezt követően minden szendvicset tojásba mártunk és kevés olajban, lassú tűzön kisütjük.

Jó étvágyat!


Kefires prósza

Hozzávalók 2 személyre:

2 nagy kiszerelésű kefir
4 ek liszt
1 db tojás
1 kis doboz tejföl


Így készül:

A hozzávalókat simára keverem 3 csipet sóval és kivajazott-lisztezett tepsibe öntöm (gáztepsi nagyságú). A tejfölt 2 ek. olajjal felmelegítem és a tészta tetejére locsolom. 180 fokos sütőben addig sütöm, amíg a teteje kissé megpirul (kb. 45 perc).

Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így hétköznapi vacsorának ajánlom. Ha van időm, egy gyors zöldségleves kíséretében tálalom.

Jó étvágyat!

Krumplistészta



Hozzávalók 3 személyre:

1 nagyobb fej hagyma
4-5 db krumpli
1,5 ek. pirospaprika
1/2 csomag fodros tészta

Így készül:

A hagymát miután apróra szeltük üvegesre pirítjuk. Ezt követően rászórom a pirospaprikát és további pár percig pirítom. Majd belekeverem a felkockázott krumplit, felöntöm vízzel, ételízesítővel és sóval fűszerezem. Addig kell főzni, amíg a burgonya teljesen megpuhul és víz elfő. A tésztát forrásban lévő vízben kifőzöm és a paprikás krumplihoz keverem.
A tésztát nem szoktam sózni, mert a krumplit egy gondolattal tovább sózom, így biztos a végeredmény.

Jó étvágyat!

Csokiálom

Ez a csokis finomság igazi gyorssegély akkor, ha valami finom édességre vágyunk, viszont semmi fogunkra való nincs otthon. Mindössze néhány hozzávaló - ami általában mindenki kamrájában megtalálható - és kész is a csokikrémünk. Én csak gyorssegélynek hívom.
Ez a recept a Dr. Oetker honlapján található.




A kép sokkal inkább hasonlít a sztracsatella fagylaltra, mint a leírás szerint elkészített csokikrémre, de hozzávetőlegesen így kell kinéznie.


Hozzávalók:

400 ml tej
1 tasak főzés nélküli csokis krémpuding
2 dl habtejszín
1 tábla fehér csoki
1 tasak Bourbon vaníliás cukor

Így készül:

A tejet a pudinggal simára keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük. A fehér csokit krumpli hámozóval forgácsoljuk. A csokikrémet, a tejszínt, a fehér csokit és a vaníliás cukrot nagy mozdulatokkal (hogy a hab ne essen össze) elkeverjük. A krémet poharakba vagy kehelybe töltjük és babapiskótával kínáljuk.

Saltimbocca fehérboros mártással

Hozzávalók (2 személyre):

4 szelet borjúszelet vagy sertéskaraj
4 szelet sonka
4 levél zsálya
1 dl fehérbor
2dl tejszín
1 dl húslé

Így készül:

A húst sózzuk, borsózzuk, kiklopfoljuk.
A húsokra egyenként 1 szelet sonkát és egy levél zsályát teszünk, majd félbehajtjuk és hústűvel összetűzzük. A húst kevés, felmelegített olajban kissé pirosra sütjük. A megpirult húst egy tányérra tesszük.
A visszamaradt olajhoz hozzáöntjük a fehérbort, a húslét és végül a tejszínt. Ha túl hígnak találjuk az öntetet étkezési keményítővel sűríthetjük (1 kanál keményítőt elkeverünk kis vízzel és a mártáshoz öntjük. Addig forraljuk, amíg besűrűsödik.)
Köretnek tagliatelle tésztát ajánlok.

Jó étvágyat!


A zsálya egyik kedvenc fűszernövényem. Igen érdekes ízt kölcsönöz az ételnek, azonban igen intenzív íze miatt csak óvatosan szabad adagolni.


Roppanós tapas ínyenceknek


Hozzávalók (4 db):

4 szelet korn spitz vekni (vagy bármilyen kis méretű kenyér)
4 szelet füstölt lazac
2 db érett avokádó
jégsaláta
1 citrom leve
1 marék kapor

Így készül:

Az avokádókat félbevágjuk, kikanalazzuk és citromlével, sóval, borssal, kaporral fűszerezve összeturmixoljuk, majd hűtőbe tesszük. A kenyeret kevés olajon megpirítjuk, ha kész hagyjuk kihűlni. Ezt követően összerakjuk a tapast. A kenyérre egy salátalevelet helyezünk, ezt megkenjük avokádókrémmel és egy szelet lazaccal koronázzuk meg.




Ezt az előételt egyik vacsoracsata alkalmával készítettem és nagyon nagy sikere volt. Bár az avokádókrémtől én személy szerint többet vártam, azért mind elfogyott. A receptre egy internetes portálon akadtam rá és azonnal beindította a fantáziámat. Eredetileg koriander is kell a krémbe, de azt itt Kaposváron ritkán lehet kapni, ezért kihagytam, de aki csak teheti rakjon bele.

Jó étvágyat!

Padlizsános karaj, kéksajtos mártással


Hozzávalók (2 személyre):

6 karika padlizsán
4 szelet sertéskaraj
15 dkg márványsajt
4 dl főzőtejszín

Így készül:

A húst sózzuk, kiklopfoljuk és olajon megsütjük kb 5 percig mindkét felét.
A padlizsánt felkarikázzuk és hús visszamaradt zsírjában megpirítjuk. A padlizsánt nem kell sokáig pirítani, mert összeesik és megkeményedhet a bőre.
A tejszínt a márványsajttal addig főzzük, amíg a sajt teljesen elolvad.
Ezt követően, a padlizsánokat a sült húsok tetejére fektetjük és a mártással leöntjük.
Köretnek rizs, krokett illik hozzá.

Balatonfüred egyik kiváló éttermében ettem először ezt a fogást és annyira megízlett, hogy sikerült otthon is elkészítenem. Nagyon érdekes ízhatás, érdemes kipróbálni azoknak, akik nemcsak a hétköznapi ízeket kedvelik.

Desszertnek tudom ajánlani a vanília fagylaltot gesztenyepürével és tejszínhabbal. Nagyszerűen illik hozzá.

Jó étvágyat!

Bébi uzsi

Hozzávalók:

100 ml tápszer
1 banán
2 marék rizs

Így készül:

A rizst megfőzzük. A tápszert, a banánt és a megfőtt rizst összeturmixoljuk. Kész, jöhet a hami.

Finomfőzelék

Hozzávalók:

2 db sárgarépa
2 db fehérrépa
1 db krumpli
1 marék cukorborsó
1 marék petrezselyem
1 marék kapor

Így készül:

A répákat, a cukorborsót, a petrezselymet és a kaprot felteszem annyi vízben főni, hogy kétszeresen ellepje a zöldségeket. Nagyjából 10 percig főzöm, ekkor beledobom a krumplit és addig főzöm amíg minden hozzávaló teljesen megpuhul. ( A petrezselymet óvatosan adagoljuk, mert erőteljes íze van. ) A megfőtt zöldségeket egy pici sóval összeturmixoljuk és kissé lehűtjük. Ez kb. egy adagnyi főzeléket ad ki. Én nem szoktam hígítani, de kis főzővizet lehet bele keverni. A kislányom imádja ezt a főzeléket, mert ennek finom íze van.

2011. június 11., szombat

Tojásos szendvics




Hozzávalók:

2db tojás
sajt ízlés szerint
őrölt paprika

Így készül:

A tojásokat felverjük és nagyon kevés olajon a tojás mindkét oldalát úgy kell megsütni, hogy a tojás egybe maradjon (azaz nem kevergetve).  Amikor kellően megsült a tetejét megszórjuk reszelt sajttal. Ezt követően a tojásrántottát félbehatjuk, őrölt paprikával megszórjuk és finom, házilag készített cipóba vagy zsemlébe helyezzük.
Isteni reggeli!



Ételfotók

Az ételekről általam készített képek - amatőr jellegüknél fogva - a receptek valódiságát tükrözik, vagyis azt látod, amit kapsz, ha elkészíted.

Az oldalon található szövegek és a receptekhez tartozó fotók saját tulajdonom, engedélyem nélkül nem közölhető.