Hozzávalók:
- 2 szál póréhagyma
- 3 tk olívaolaj
- 3 diónyi margarin
- 4 gerezd fokhagyma
- 8 szál kakukkfű (vagy 2 tk szárított)
- 4 dl tejszín
- 1 db sertésszűz
- 1/2 kg krumpli a körethez
Így készül:
A sertésszüzet megmossuk, és kevés olajon pár perc alatt előpirítjuk minden oldalát, majd egy tepsire kiszedjük, a pecsenyezsiradékkal leöntjük és 180 fokra előmelegített sütőben átsütjük. Sülés közben a húst folyamatosan locsoljuk a zsiradékával. Amíg sül elkészítjük a mártást. Ehhez a pórét megtisztítjuk és felkarikázzuk, a fokhagymát felaprítjuk vagy összezúzzuk. Kevés olajon a kakukkfűvel lepirítjuk és a tejszínnel felöntjük. Ízlés szerint sózzuk. Ha a hús megsült a póréhagyma mártással tálaljuk. Köretnek serpenyős burgonya illik hozzá, amit úgy készítünk, hogy a meghámozott, megmosott burgonyát nagyobb kockákra vágunk és félig megfőzzük. A félig megfőtt burgonyát ezután serpenyőben, forró olajban kisütjük. A sütéskor nem szabad forgatni a krumplit, így szépen lepirul az oldala és nem esik szét. Csak akkor keverjünk rajta egyet, amikor már lepirult az alsó része. A köretet frissen, forrón adjuk a póréhagymás szűzpecsenye mellé.
Jó étvágyat kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése