Rizottó

A rizottó számomra az első és valószinűleg az utolsó próbálkozás is volt egyben. No nem azért, mert nem sikerült rizottót készíteni, állagra teljesen rendben volt ez az étel, viszont az íze sem az én, sem pedig a férjem tetszését nem nyerte el. Pedig a szárított vargányás, fehérboros változatát választottuk ki közösen, mondván, ha ez nem jó, akkor semmi. A rizottótól egyébként nem kell félni, bátran ajánlom az elkészítését, mindössze fél óra kell hozzá, amit viszont tetszik vagy nem muszály mellette állva, kevergetve töltenünk. Gyakorlatilag ennyi a rizottó titka, no meg az, hogy a levet, amivel éppen felöntjük, egyszerre csak kis mennyiségben adjuk az ételhez és folyamatosan pótólva azt kevergetjük a rizst. Mindig annyi levet öntünk, amennyit magába szívott a rizs. Erre a receptre sokan esküsznek, dicsőítő himnuszokat zengenek a fórumok tőle. Valószinűleg bennünk van a hiba, ezért is teszem most fel ezt az alapreceptnek tartott rizottó különlegességet.


Hozzávalók:

• 200 g rizottó rizs
• 100 ml fehérbor
• kis fej vöröshagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 600 ml zöldség alaplé
• 70 g durvára reszelt parmezán
• 40 g vaj
• 1 nagy maréknyi szárított vargánya
• vaj
• olívaolaj
• só

Így készül:

A vargányát vízben beáztatjuk. A rizst kevés olajon elkezdjük pirítani, majd felöntjük a fehérborral. Amikor a bort magába szívta, jöhet a türelmi játék. Az alaplevet lassan, kevés mennyiségben elkezdjük hozzá keverni. Kb. két percenkét ismételjük, amikor a rizs magába szívta a nagyját. A lényeg, hogy főzés közben folyamatosan pempős állagú legyen és a végeredménynek is ilyennek kell lennie. Amikor az összes levet elhasználtuk és a rizs már kezd puha lenni, hozzáadjuk a gombát. Pár percig főzzük, majd levesszük a lábost a tűzről és belekeverjük a vajat és a reszelt parmezánt. 

Ezt az ételt frissen kell tálalni és azonnal fogyasszuk.

Jó étvágyat kívánok!